Taxik a nagyvilágban. |
|
||||
A Jászaitól a Madách térig: 1500 forint. Birminghamből Sydneybe: 20 000 font. Érezze a különbséget! Illetve sokkal több: a húszezer font csupán az a nettó adomány, amit az a három fiatal szeretne összegyűjteni az angol Vöröskereszt számára, akik egy hagyományos angol fekete taxiban kerülik meg a Földet. Az utasok, egyben sofőrök 2010 januárjában indultak, és pillanatnyilag azt se tudni pontosan, éppen merre járnak. Nincs időkorlát, csupán állomások, amiket mindenképpen érinteni szeretnének, már ha a vízum és egyéb engedélykérelmek mind sikerrel járnak. Hogy mennyit utaztak, az a taxióráról leolvasható ez is a kalandtúra címe: It's on the Meter. A résztvevők: először is Hannah, a 2,7 literes diesel motorral meghajtott FX4 Austin modell, jellegzetes londoni fekete taxi. 1992-ben került ki a forgalomból. A többi szereplő Leigh Prunell, Johno Ellison és Paul Archer az ebayen vették meg a csapat egyetlen női tagját összesen 1500 fontért (530 000 forint). Purnell igazi bűntudatos, tanult nyugati fiú. 25 éves, a birminghami Aston Egyetemen technológiai alapú vállalkozások menedzselését tanulta, és Afrika mostoha vidékeit 7 hónapon keresztül járta be, hogy karitatív munkát végezzen. A honlapon 54 000 angol font összegyűjtésével dicsekszik (19 millió forint), ebből egy egész háremre való Hannah vásárolható. Ellison négy évvel idősebb, későn érő típus. Eredetileg helikopterpilóta, de egy napon arra ébredt, hogy sokkal inkább egy formatervezőt börtönöztek a testébe. Szintén az Astonra jelentkezett, hogy fenntartható terméktervezést tanuljon, bármit is jelentsen a szakirány neve. Archer 25 éves, született kalandor. Tanított egy ghánai középiskolában, autóstoppolt a Szaharán át, raftingolt a Níluson, snowboardozott a Himaláján, és sehol, egyetlen egzotikus betegséget sem kapott el. A taxikaland közepén egy pillanatra megingott, kiszállt, mert rájött, hogy neki a kényelmes irodai élet kell. Aztán rájött, hogy nem bír kényelmes irodai életet élni, inkább egy taxiban zötyögne Akármisztán hegyvidékein, miközben tadzsik pásztorok kergetik autogramért. Ígyhát újra csatlakozott. Az ötlet még 2009-ben merült fel, természetesen egy taxi hátsó ülésén. Vad diákéletből utaztak haza az éjszaka közepén, vagy inkább a végén, beszélgetésük jótékony akciók valamit kalandutak között csapongott, és azon morfondíroztak, hogy vajon mi volt a leghosszabb út, amit taxiban tettek meg. S mivel mindenki, akinek kalapács van a kezében, szögnek látja a világ összes problémáját, a beszélgetők rögtön felismerték, hogy csak egy Guinness rekordutazás oldahatja meg a Vöröskereszt pénzgondjait. A kalandorok figyelme mindenre kiterjedt: az autó alkatrészek, az üzemanyag és a biztosítás, az öltözködés és a kemping holmik mellet a kirándulás márkázása, az állandó kommunikáció és a képanyagok készítése is hangsúlyt kapott Az egyhangúlag megszavazott útirány kelet-nyugat, így Európát kétszer járják be a kirándulás végéig, egyszer amikor kelet felé elhagyták, egyszer amikor Közel-Kelet felől ismét belépnek, hogy hazatérjenek. Magyarországot mindkét alkalommal elkerülik. Ázsiát keresztülvágták, Indiában töltötték a legtöbb időt, majd jött Kína, az Indonéz szigetvilág és Ausztrália. Amerikát San Fransisconál érték el Sydney-ből áthajózva,de mire az Egyesült Államokba értek Hannah megviselt állapotba került. A csapat örömére egy új szponzor jelentkezett, a gettaxi.com így a vénlányt gyors renoválás után ismét útnak indíthatták. A transzkontinentális szupermars célja New York volt, időközben megálltak a Heart Attack (Szívroham) névre hallgató burgerezőben, Las Vegasban. Március 6-i Facebook-postok szerint Texast is elhagyták, március 12-én a floridai Fox Stúdióban jártak. Út közben az egyik állomásnál ellopták Hannah motorját, a srácok a Facebookon kerestek újat. New Yorkban ismét hajóra szálltak. Pár órája Izraelből posztoltak. A Facebookon jól mérhető a sikerük. Persze ki ne szeretné a fiatal és vidám kalandorokat. Itt-ott az adománygyűjtés sikeréről is hallunk: 5000 font, 1000 font, Sydney egyik múzeuma pedig befogadja Hannah-t, ha véget ért az út. És persze mindenhol, ahol járnak, megkapják a maguk 15 percét a sajtóban. A húszezer font adománynak irodalmi múltja van. Phileas Fogg, Verne hőse, aki 80 nap alatt kerülte meg a Földet, éppen ezt az összeget, vagyona felét kockáztatta fogadáson. (Ma 1,3 millió fontnak, vagyis 461 millió forintnak felelne meg.) Az utazás végén, amikor azt hitte, hogy veszített, nincstelennek gondolta magát, mivel a vagyon másik fele magára az útra ment el. (Egymilliárdos fogadás.) Nem tudjuk, hogy az Its on the Meter triumvirátus mire mennyit költ még. Mire jó egy rekord? Jótékonykodásra, ahogy a kampányanyagok mondják? Megtették már korábban, rekord és publicitás nélkül. Magamutogatásra? Annyira nem érdekes a túra, hogy celebbé váljon három egyetemista. Kalandra? Is. A világkörüli utaknak két funkciójuk is lehet: ha emberi és természeti erővel hajtjuk meg a járművet, akkor legyőztük a távolságot, röviden: sport. Most nem erről van szó, hiszen egy autó pöfög a hódítók alatt. Hanem a nagy világbékéről. Phileas Fogg a Reform Klubban kötötte fogadását. Ő maga és a többi unatkozó liberális arisztokrata azért járt e társaságba, hogy haladó eszméiket kicseréljék iparfejlesztésről, tudományról, kereskedelemről, és politikai programot gyúrjanak belőlük. A fogadást a The Daily Telegraph cikke provokálta, mely szerint lehetséges a 80 napos körutazás. Még a reformerek sem bíztak eléggé a közlekedésipari technológia fejlődésében, és merészen tették fel a pénzüket az agglegény Fogg-gal szemben. Verne éppúgy bízott a fejlődésben, mint főhőse. Akkor írta meg a regényt, amikor az amerikai transzkontinentális és az indiai szubkontinenst átszelő vasútvonalak elkészültek. Szerinte a világot körbekaroló útvonalak a világpolgárok és a világtudomány győzelmét biztosítják. A tudományt és technológiát optimizmussal feldolgozó sci-fi apostol minden hasonló csúcsteljesítményben egy egységesebb és lehetőleg békésebb világot látott, tele színnel, ezerféle kultúrával. A főhős angol, az inasa francia, a szeretője indiai. Korai européer, aki kereste az egységet a sokféleségben. Mindez azonban távolinak tűnt 1870-ben, a francia-porosz háborúban, amikor Verne elkezdte regényét. Besorozták, és nemhogy a nagy világbékét, de még két szomszédos európai nemzet együttélését is csak a legbizakodóbb fantasztikus regény jövőképeként vázolhatta fel. A Leigh-Johno-Paul taxiriász is követte az eszmei hagyományt, amikor az utazást valamely nemes eszmével kötötte össze. Honlapjukon, Facebook-kampányuk alatt gyszer sem mulasztják el a lehetőséget, hogy az adomány oldalra vezető direkt hivatkozást szúrjanak soraik közé. Forrás: R.A. - hvg.hu |
Kezdőlap | London | New York | Párizs | Sydney | Cikkek |